Tizenhárom bírósági titkár dolgozik a törvényszékeken mediátorként. Mintegy félszáz ügyet gondoznak, melyből a múlt év vége óta tizenkét esetben született egyezség. Sok ez? Kevés? Dr. Gyengéné dr. Nagy Márta Phd., a Szegedi Járásbíróság Kúriára kirendelt bírája bizakodó. Úgy véli, aki egyszer elmegy a bírósági közvetítőhöz, aligha dönt a pereskedés mellett. A bírósági közvetítésről írta doktori disszertációját, és a mediációs munkacsoport vezetőjeként igyekszik minél többet tenni a jogintézmény ismertségéért.

Hogyan került kapcsolatba ezzel a területtel? A közvetítésről szóló 2002-es törvény nyomán? Vagy már azt megelőzően?

Később… A 2002-es LV. törvény kifejezetten a bírósági utat helyettesítő, a perek megelőzésére hivatott mediátori rendszer kiépítését célozta. Megalkotásakor fel sem merült a bírósági, azaz a bíróságon belül, a per során indult mediáció lehetősége. Már javában hatályban volt a törvény, amikor, az elmúlt évtized közepén eljutott hozzám a GEMME, vagyis az Európai Bírák Csoportja a Mediációért elnevezésű, francia alapítású nemzetközi szervezet felhívása, amely az Európai Unió újonnan csatlakozott tagállamainak bíráit kívánta bevonni munkájába. A levél felkeltette érdeklődésemet, elutaztam Párizsba a vezetőségi ülésükre, ahol sok érdekes ismeretet szereztem a bírósági mediációról, annak európai múltjáról, gyakorlatáról. Emellett volt egy másik, egy hazai szál is, nevezetesen a ma már kevésbé aktív Magyar Kapcsolatügyi Mediátorok Országos Szövetsége, a MAKAMOSZ jóvoltából, amely megkereste a Szegedi Városi Bíróságot, ahol én elsőfokú bíróként dolgoztam. A szövetség révén ismerkedtem meg a gyermekvédelemben alkalmazott közvetítéssel, mivel ők kifejezetten a kapcsolattartási problémák megoldására koncentráltak. Tőlük számos hasznos információt kaptam.

Vagyis a bírósági közvetítésnek már akkor létezett egy informális gyakorlata.

Igen, elsősorban Budapesten működött néhány nevelési tanácsadó – a későbbi gyermekjóléti szolgálat –, ahol olyan ügyfelekkel és gyerekekkel is foglalkoztak, akik a bíróságtól kerültek hozzájuk, azaz a bírák tájékoztatása alapján fordultak segítségért a tanácsadóhoz. Ezekben fellelhettük a mediáció első, bíróságról kiinduló lépéseit.

Mikor kezdték vizsgálni a szélesebb körű alkalmazás lehetőségeit?

Az első összefogott kezdeményezések 2008-ra datálódnak. De mi, a Szegedi Városi Bíróságon, már 2006-tól próbálkoztunk a magunk kísérleti programjával, a MAKAMOSZ-szal kötött együttműködési megállapodás alapján. Célunk az volt, hogy bíráink tudják; ha a perben jogi eszközökkel nehezen kezelhető problémával találkoznak, elküldhetik a feleket azokhoz, akiknek törődésével, jó eséllyel megoldható a dilemma. A szervezet munkatársai persze, még nem a bíróságon, hanem azon kívül mediáltak. 2009. március elsejétől az OIT keretében felállt egy munkacsoport, hogy megvizsgálja a közvetítés lehetőségét a bírósági eljárásokban, polgári és gazdasági ügyekben. A büntető igazságszolgáltatásban, mint ismeretes, már 2005-ben bevezették a bírósági mediációt, azóta is jól működik. A 2009-es kísérletben a Fővárosi Bíróság, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság és a Szegedi Városi Bíróság vett részt. Együttműködő partnerünk az Országos Mediációs Egyesület volt, képviselői a bíróságokon ügyeleti rendszerben fogadták az ügyfeleket. A munka 2010. február végéig tartott.

Milyen eredményekkel zárult?

Szegeden, például több mint ötven mediációs eljárás indult, huszonhét teljeskörűen befejeződött, továbbá sok részegyezség született. Az ügyek főleg a családjog területét, a kapcsolattartás, gyermektartásdíj kérdéseit érintették, de akadt megállapodás szavatossági, kártérítési vitákban is. A munkacsoport készített egy tanulmányt. Ebben javasoltuk, hogy a Ptk-ban és a Pp-ben is jelenjék meg nevesítve a közvetítés. Szorgalmaztuk továbbá a kísérleti program folytatását, mert úgy ítéltük meg, egy esztendő kevés ahhoz, hogy a bírósági közvetítés ismertté, élő gyakorlattá váljék. Ezt a nyugat-európai tapasztalatok is alátámasztják.

Kétévi szünet után ismét nekiláttak, immár nem kísérleti jelleggel…

Nyolcfős munkacsoportunk 2012 áprilisában alakult újjá. Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, aki a korábbi munkacsoportban, mint a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnöke vett részt, nagyon elkötelezett volt az újrakezdés iránt. Feladatunk a közvetítésről szóló törvénymódosítás megalapozása volt, illetve az, hogy a jogszabály megszületését követően egyengessük a bírósági mediáció útját. A 2012. évi CXVII. törvény szentesítette az új intézményt, és azóta rengeteg teendő várt-vár ránk, például a mediátorok képzése, egyáltalán; a rendszer kiépítése, koordinálása, a bevezetéssel járó zökkenők elsimítása.

Hol tartanak?

A múlt nyáron elindult a bírósági titkárként tevékenykedő kollégák, elsősorban a nyugdíjkorhatárt betöltött bírák képzése. Mediátori oklevelet félszázan kaptak, közülük jelenleg tizenhárman látnak el közvetítői feladatokat. Az első ügyek a múlt év decemberében érkeztek hozzájuk. Hiába, időbe telik, amíg az ügyfél figyelmét felkelti egy, a bírósági mediációról szóló kiadvány, amíg a bíró is úgy találja, hogy az adott ügyben bizony szükség lenne közvetítőre, tehát amíg tudatosul mindkét oldalon, hogy a jogvita elterelhető a gyors békekötés felé. Eddig tizenkét közvetítés zárult le egyezséggel, és mintegy félszáz van folyamatban.

A mediátorok döntő hányada tapasztalt bíró, akik, úgymond már a felek rezzenéséből is olvasnak. Miért van szükség a képzésükre?

A közvetítés kicsit más szemléletet kíván, mint az ítélkezés. A bírónak, jóllehet képes békíteni, afelé navigálni a feleket, hogy kompromisszumra jussanak, a kereset és a jogszabályok keretei között kell gondolkodnia. A mediációs eljárás egyáltalán nem szűkül le a jogvitára, amely rendszerint csak a jéghegy csúcsa. A közvetítés során a konfliktus rejtőző szálait is feltárva jutnak a felek konszenzusra. A mediátor szélesebb és mélyebb kútból merít a bírónál. A bíró által meghozott ítélet egy adott helyzetre ad megoldást, amely egyáltalán nem biztos, hogy gyökereiben megszünteti a viszálykodást. Egy végrehajtható, az egyik félnek tetsző, a másiknak kevésbé kedvező ítélet kimenetele sokkal kétségesebb, mint egy olyan közös álláspontnak, amelyhez a felek maguk jutnak el, és fogalmazzák meg, mit akarnak a jövőben, ez belső meggyőződésüket erősíti, s ekként, vélhetően, be is fogják tartani.

A jelenleg nyugdíjas bírákra épülő mediációban helyet kaphatnak-e a fiatal bírósági titkárok is?

A nyugdíjas bírák bevonása a bírósági közvetítésbe nagyon elfogadott Nyugat-Európában, főleg ott, ahol ismerik a békebíró intézményét. Kétségtelen, az esetleg több évtizedes bírói gyakorlat sokat jelent az emberismeretet, empátiát követelő közvetítésben, mindazonáltal egy fiatal sem feltétlenül nélkülözi a mediáció iránti fogékonyságot. Érzékelhető részükről az igény, és mi ugyancsak javasoljuk a bevonásukat, annál is inkább, mert a nyugdíjazott bírákra vonatkozó rendelkezések módosításával vélhetően változni fog a mediálásra hivatott személyi kör, szükség lesz a fiatalabb generációra.

Hogyan fér meg egymás mellett a mára kiépült, jól funkcionáló „külső” és az új, a kibontakozó bíróságon belül végzett békéltetés?

Úgy gondolom, egymással partnerségben, erősíthetik a mediáció intézményét. Bár egyelőre az a cél, hogy minden törvényszéken legalább egy bírósági közvetítő, illetve a nagyobb törvényszékeken akár kettő is dolgozzék, mellettük, a munkacsoport meglátása szerint, a bíróságok együttműködési szerződésekkel bevonhatnának külsős mediációs szervezeteket feladataikba. Esetenként ugyanis, különösen a gazdasági ügyekben, felmerülhet a társmediáció szükségessége, de előfordulhat, például a gyermekelhelyezés kérdésében, hogy a felek „az egyensúly érdekében” azt kívánják, a közvetítésben nemük képviselve legyen. A jogellenes gyermekelviteli ügyekben a munkacsoport együttműködik az igazságügyi tárcával a nemzetközi gyermekelviteli esetekre specializálódott közvetítő fellépésért. A kapcsolattartási vitákban fontos lehet a semleges helyszín megteremtése, illetve a helyszíni mediáció. Ilyenkor a bírósági mediátor megkeresheti a kapcsolatügyeleti közvetítőt, aki az ő társmediátoraként dolgozik majd. Megeshet szintén, hogy felek igényelnék a békéltetést, de valamelyiküknek nem szimpatikus a törvényszék mediátora. Mindebben az együttműködő mediációs szervezet segíthet a bíróságnak. A Fővárosi Bíróság, ahol nincs kijelölt bírósági közvetítő, a Rézler Gyula Mediációs Intézettel kötött megállapodást a közvetítői feladatok ellátására.

Nem okozhat feszültséget, hogy a bírósági mediáció ingyenes az ügyfélnek, míg a másikért fizetni kell?

Tény, ha ma egy külső mediátor vesz rész az eljárásban, részére díjazás jár, melynek mértéke a felek és a közvetítő szabad megállapodása. Tagadhatatlan, ez problémát gerjeszthet, ami csak úgy simítható el, ha az állam szerepet vállal, ha preferálja a mediációt. Erre már az első, a 2009-es kísérleti program hatástanulmányában is tettünk javaslatot. Léteznek követendő nyugati-európai gyakorlatok, melyek szerint, ha az ingyenesség nem is biztosítható, egy átgondolt tarifarendszerrel, kedvezőbb díjazás ellenében, vagyis olcsóbban veheti igénybe az ügyfél a polgári peres eljárásokba bekapcsolódó külső mediátor közreműködését, mint egyébként. Franciaországban például a fizetendő díj az ügyfél jövedelmének függvénye, tehát, ha az alacsony, kevesebbet fizet. Elképzelhető olyan megoldás ugyancsak, hogy a költségmentességet élvező fél számára költségmentes a külső közvetítés is.

Melyek a munkacsoport aktuális feladatai?

Természetesen folyamatosan figyelemmel kísérjük, és ajánlásokkal támogatjuk az eddig kiépült rendszert. Most kezdjük feltölteni a statisztikai nyilvántartást, megtörtént a mediáció bírósági ügyviteli szabályzatba történő beépítésére. Egy nagyobb, mégpedig a Polgári perrendtartást módosító szabályozást is előkészítünk. Ebben indítványozzuk, hogy szüneteljen az eljárás, vagy függessze fel a tárgyalást a bíróság, ha a felek mediátort vesznek igénybe. Beépítenénk egy eljárásjogi intézményt, a közvetítői előkészítő megbeszélésre szóló meghívást, amely ajánlat lenne a felek részére. Szándékaink szerint a törvény tisztázná a mediációs megállapodás és a bírói egyezség viszonyát, ugyanis a közvetítés nemcsak a perben eldöntendő kérdés megoldására szorítkozhat, de jogerős, végrehajtható egyezségbe a megállapodásnak csak az a része foglalható, amely a jogvita tárgyát képezi. A megállapodásnak számos olyan pontja lehet, amelynek semmi köze ahhoz, ezekben az önkéntes teljesítésnek van helye. A jövőre hatályba lépő új Ptk. is ad megfontolandó feladatokat, hiszen Családjogi könyve két ponton is beépítette a mediációt, a házasság felbontása és a szülői felügyelet gyakorlása körében. Az előbbiben ajánlhatja a bíró, az utóbbiban viszont kötelezően elrendelheti, hogy a felek elmenjenek a mediátorhoz.

Hogyan látja, mennyi időbe telhet, míg valóban tért hódít a bírósági közvetítés?

Távlatok szükségesek, hogy lemérhessük kívánatos sikerét, évek, amíg komolyan csökkenti majd a bírák munkaterhét, és megmutatkozik remélt költségkímélő hatása is, hiszen egy bírósági struktúra működtetése sokkal nagyobb terhet ró az államháztartásra és a magára az ügyfélre szintén, mint a gyorsan, rugalmasan befejeződő mediáció. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, aki egyszer közvetítőhöz ment, nem valószínű, hogy mégis a bírósági eljárást választja. Tehát bizakodom.

Dr. Gyengéné dr. Nagy Márta Phd. egyetemi diplomáját 1986-ban, a Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán szerezte. Jelenleg a Kúriára kirendelt szegedi járásbírósági bíró. 2010-ben az SZTE Állam- és Jogtudományi Karán Phd. fokozatot szerzett a bírósági mediáció témaköréből, e címen jelent meg könyve is 2011-ben. 2011-től a GEMME (Európai Bírák Csoportja a Mediációért) egyesület elnökhelyettese, a Bírók a Mediációért Egyesület elnöke. 2012-től a Hágai Nemzetközi Magánjogi Értekezlet Országos Bírósági Hivatal által kinevezett kapcsolattartó bírója, és vezeti az Országos Bírósági Hivatal Mediációs Munkacsoportját. Több hazai és nemzetközi konferencián tartott előadást a mediáció lehetőségeiről a polgári peres eljárásban. Számos publikációja jelent meg magyar és francia nyelven, a Családi Jog folyóirat állandó szerzője.

(Forrás: www.jogiforum.hu)